engedelmes
MENÜ

  HONLAP

BEMUTATKOZÓ

PROGRAMOK

AKTUÁLIS HÍREK

VERSENYZŐINK

EBRENDELET

ALAPSZABÁLY

HÁZIREND

FÓRUM

KÉPZÉSI KÖLTSÉG

ELÉRHETŐSÉG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Látogatottság
Indulás: 2007-09-21
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
DESIGN
 

 Obedience

2007. augusztus 31. 

Az Obedience Nagy-Britanniából ered. Hogy pontosan mikor alakult ki, erről nincsenek hiteles adatok. Először a szigetországi német juhászkutyások ún. Working trials-jainak, azaz kutyáik sokoldalúsági vizsgáinak mintájára hozták létre. Néhány évvel később már mint külön kategória szerepelt az obedience ezeken a versenyeken. A valódi fejlődés azonban csak a második világháború után kezdődött, 1951-ben a Britt Kennel Club meghívott néhány szakembert, hogy ezt a sportágat a Crufts keretein belül mutassák be a nagyközönségnek. Ebben az évben hozott a Brit Kennek Club egy határozatott, miszerint ezentúl évente a Cruftson Obedience bajnokságot rendeznek, ahol az Obedience Champion címért folyik a versengés. Ezek a versenyek minden fajta, valamint a keverékek számára is nyitottak. Aztán az Obedience átlépte a kontinens határait, és mára már egyike a legkedveltebb kutyasportoknak, és óriási számú kedvelővel büszkélkedhet.

Mindenki résztvehet

Az Obedience legkedvezőbb tulajdonsága, hogy minden kutyavezető és minden kutya számára nyitott. Az embernek és a kutyának nem kell túlságosan gyorsan futnia, és nem kell tudni nagyon magasra ugrani, az ami itt igazán számít, az együttműködés és az együttes teljesítmény képessége.

Az alsóbb osztályokban olyan alacsonyak a követelmények, hogy egy kezdő sportoló számára is bátorítást nyújtanak az elért sikerek.

De az Obedience nem csak sportolók számára való, hanem azoknak is, akik egyszerűen csak kellemes közös időtöltést keresnek kutyájukkal, és szeretnék a kettejük közti megértést és együttműködést fejleszteni. A gyakorlatok sokszínűek, a szükséges felszerelés elfér egy kis táskában, és egy kis fantáziával egy közös séta alkalmával is lehet tréningezni.

Mi a követelmény?

A következőkben felsorolunk minden gyakorlatot, amelyekből az Obedience építkezik. A kezdő osztályokban egyes gyakorlatok még nem szerepelnek, vagy egyszerűsített formában bukkannak fel. A legfelsőbb osztálynak az FCI által lefektetett szabályai és követelményei vannak, ezek alapján szervezik a világbajnokságot. Az egyes osztályok szabályozási azonban országonként kerülnek meghatározásra, így a legtöbb országban különbözőek.

Fekvemaradás

Ezt a gyakorlatot az osztály kutyái közösen hajtják végre. A kutyavezetők lefektetik kutyáikat kb. 5 lépés távolságra egymástól, majd osztálytól függően 2-5 percig magukra hagyják őket. A kutyáknak gazdájuk visszatértéig fekve kell maradniuk.

Ülve maradás

Az előző gyakorlatnak megfelelően, csak ülésben végrehajtva.

Pórázon vezethetőség

Ez gyakorlatilag nem más, mint egy pórázon történő lábnál menés, de olyan tökéletességgel végrehajtva, mely más sportágaknál nem követelmény. Aki látott már szigetországi Obedience bemutatót, valószínűleg elámult a kutyák tökéletes igazodását látva. Az Obediencben nincsenek előre meghatározott, megtanulandó menetelési sémák, hanem a versenyzőt a verseny egész ideje alatt a bíró irányítja.

Szabadon követés

Az előző feladat követelményei, de póráz használata nélkül.

Előreküldés és visszahívás

A kutyavezető előreküldi kutyáját egy bójákkal vagy vonallal jól láthatóan megjelölt helyig, ahol a lefekszik. Ezután a kutyavezető a kutyát vagy elhozza vagy magához hívja. Egy érdekesség: a kutya előreküldése és lefektetése után a kutyavezető nem áll meg, hanem a bírói kommandóknak megfelelően megy tovább a pályán. Amennyiben kutyáját nem elhozza, hanem magához hívja, úgy a kutyának a mozgásban lévő gazdához kell minél precízebben csatlakoznia, és együtt mennek tovább.

Apportozás

A kutyának egy olyan tárgyat kell elhoznia, melyet a kutyavezető előzetesen egy bizonyos távolságba kitett. Magasabb osztályokban a bíró helyez el 3 tárgyat egy vonalban, és a kutyavezetőnek a bíró által megjelölt tárgyat kell elhozatnia kutyájával.

Akadály ugrása

A kutyának a kutyavezető utasítására marmagasságú akadályon kell átugrania, majd szintén azon keresztül gazdájához visszatérnie.

Apportozás akadályon keresztül

Az akadályon átdobott tárgyat kell a kutyának oda-vissza akadályugrással elhoznia.

Menet közben ültetés, állítás, fektetés

A kutyavezető kutyájával egy kb. 10×10 méteres négyszögön mozog szabadon követésben. A bíró utasítására a kutyavezetőnek kutyáját megadott pózban helyben kell hagynia, miközben ő maga továbbmegy. A kijelölt négyszögön során a kutyavezető visszaér kutyájához, aki annak jelzésére szabadon követésben megy tovább a gazdával. A gyakorlat során mindhárom pozícóban végrehajtják a helybenhagyást.

Behívás állítással és fektetéssel

A kutyavezető mintegy 30 lépésre lefekteti kutyáját, és szembefordul azzal. Bírói utasításra magához hívja a kutyát, de miután az a távolság 1/3-át megtette, az “Állj” kéz- és hangjelzést adja neki. A kutya megállása után újból behívó parancs hangzik el, majd a távolság 2/3-ánál a kutyavezető kéz- és hangjel segítségével lefekteti kutyáját. Az utolsó behívó parancs elhangzása után a kutyának gazdája mellett alapállást kell felvennie, majd szabadon követésben haladnak tovább.

Távolságkontroll

A kutyavezető kutyáját egy megjelölt vonalon hagyja, majd mintegy 20 lépésnyire attól szembefordul vele. A bíró a kutya háta mögött állva egy feliratozott tábla segítségével tudatja a kutyavezetővel, hogy kutyáját mely pozícióba kell hoznia (ültetés, állítás, fektetés). A kutyavezető kutyáját kéz- és hangjelekkel utasíthatja. A feladatok végrehajtása alatt a kutya nem mozdulhat helyéről többet, mint egy testhosszt.

Szimat-azonosítás

A feladat azt takarja, hogy a kutyának több tárgy közül azt kell kiválasztania, amelyik a kutyavezető szagát hordozza. A tárgyat a kutyavezető egy kis idővel a gyakorlat végrehajtása előtt megkapja, és azt magánál tartja. A gyakorlat előkészítésekor a tárgyat a bírónak vagy a segítőjének átadja, aki azt a többi tárgy közé helyezi, anélkül, hogy a tárgyat saját kezével érintené. Az azonosított tárgyat a kutyának vezetőjéhez kell vinnie.

Egy kutyasport, aminek jövője van

Az Obedience, különösen a magasabb osztályokban és nagyon igényes és sokoldalú sportág, versenylehetőségekkel, egészen a világbajnokság lehetőségéig. Az egyéb kutyasportokban jelenleg viszonylag behatárolt a résztvevő kutyák fajtája és kora, a sport űzhetősége függ a testmérettől, testfelépítéstől stb. Az Obedience azonban minden fajtájú és küllemű, adottságú kutya és vezetője számára lehetőséget nyújt a sportolásra és versenyzésre, méghozzá egyenlő esélyekkel. Hiszen itt a kutya-kutyavezető kapcsolata, megértése, kölcsönös együttműködése a mérce. A kutyások nagy része számára az Obedience egy értelmes megoldás, ami hiánypótló lehet a kutyasportban. Ebben a sportban valóban eséllyel indulhat minden kutyavezető, akinek türelme, beleérzőképessége van, és ezek segítségével képes kutyáját bizonyos feladatokra megtanítani.

Kényszer nélkül is megy

Amint már az agility esetében megtörtént, hasznos volna egy pillantást vetni a sportban alkalmazott kiképzési- és munkamódszerekre. A kutyasport Öregjei által kinevetett módszerek az agility esetében gyorsan és kétséget nem hagyóan bebizonyították, hogy motiváció segítségével, erőszakos behatások és kényszer nélkül is nagyon jól ki lehet képezni egy kutyát. Az, hogy ez a fajta módszer nem csak az agilityre igaz, hanem általában a kutyakiképzésre, az a viselkedéskutatók számára nem újdonság. A kutyás világban azonban tartják magukat a régi, elavult módszerek, és az újabb, tudományosan megalapozott, és (aki próbálta, tudja) hatékonyabb módszerek nem tudnak áttörni ezen a burkon. Nagyon sokszor kerülünk szembe ilyen véleményekkel: “Kényszer nélkül egy kutya nem hajtja végre megbízhatóan a feladatot”, vagy: “Mindig így csináltam, és láthatóan működik, miért találnák ki másikat?”. Aki kutyáját pórázráncigálás, vagy még erősebb kényszerítő módszerek nélkül szeretné kiképezni, egyedül marad, és a kutyasportban nem lesz helye. Külföldön ma már igen sok szakkönyv jelenik meg, köztük nem egynek neves kutyasportos az írója, van köztük olyan szerző, aki kutyakiképző, sportoló, és mellesleg a viselkedéstudományok docense, és mégis, nálunk az ő módszereik nem találnak visszhangot. Pedig tény, hogy kutyát bármilyen jellegű erőszak alkalmazása nélkül is világbajnok szintre lehet képezni. Reméljük, hazánkban is tért hódít az Obedience, és a bemutatók során a szelíd-kutyások meggyőzhetik erről a közönséget.

 

Vissza a főoldalra 

 

MENÜ

 FŐALBUM

ISKOLAI FOTÓK

RENDEZVÉNY FOTÓK

BEMUTATÓK

VIZSGÁK,VERSENYEK

EGYÉNI ALBUMOK

JANI KUTYÁI

ISKOLAI FILMEK

VIZSGASZABÁLYZATOK

LINKEK

 HIRDETÉSEK 

 

 

 

 

 

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!